BÉRELHETŐ AGY
tényleg mindenre van egy Kispál-idézet?
twittelés I bérelhető agy I kontakt
kérdezés van
nem láttam még tumblrn, ezért kirakom, lesz egy ilyen tüntetés hétfőn az opera mellett, amihez amúgy mi is csatlakoztunk a hallgatóihálózat cuccal. nem is kevés vívódás után amúgy, hiszen egészen döbbenetes mezőny közepébe sikerült beletrappolnunk így, elég csak végigfutni a csatlakozó szervezeteket, hogy néhány egészen gyomorforgatóra akadjon az ember (meg persze csomó rettentően szimpatikusra is). azonban éppen az volt az egész tegnapi megbeszélésnek az egyik nagy tanulsága, hogy bármennyire is legyen ellenszenves egynéhány hazai párt,tömörülés,akármi, most éppen e viszolygások félrepakolásának jött el az ideje, már ha valakit tényleg zavar a jogállamiság teljes szétbaszása. szóval lesz ez hétfőn, részletek majd gondolom hamarosan, nyilván nem ez az esemény fogja az alaptörvény visszavonását elérni, de nagyon jó lenne egy hatalmas, dühös tömeget felmutatni az utcán
na.
tényleg rosszul vagyok már attól, hogy csak politikáról posztolok itt, alig van már zene, hülyülés és faszverős tinisztorik, tök szomorú ez, és most kicsit igyekszem is abbahagyni, de akkor még egy utolsó ilyen.
nem szeretném tovább folytatni a gyurcsánnyal vagy ellene vitát, inkább csak annyit, hogy szeretném, ha minden fideszes képviselő (akik közül nyilván rengetegen olvassák ezt most) azzal a tudattal koccintana szilveszterkor, hogy igen, azért dolgoztam egész évben, hogy sok jóravaló, normális ember is kénytelen legyen azt gondolni, alapvetően racionális érvek alapján ★, hogy bazmeg, ezek ellen akár a gyurcsánnyal is.
köszi, tényleg!
★ még ha szerintem továbbra sincs egyáltalán igazuk
mondjuk én az egészben azt nem értem, h mi a pöcsért kell együtt, egy helyen tüntetni? mert a magyar ember (választó és politikus) csak fehér meg vörös terrorban tud gondolkodni? (igen.)
vagy mert nem lesz elég nagy a tömeg? és akkor mi van? Mire akartok felkapaszkodni? A DK-vonatra? Tegyük fel, h ezzel a patáliával a DK fog hatalomra jutni vmikor. (Csak tegyük fel!) Akkor meg fog majd mindenkit egyesével keresni, h “Bocs, ti ott voltatok? Hányan is? Aha. Akkor kapsz 5 helyet az országos listán…” Ja, persze. (Arra meg pláne kíváncsi vagyok, h ugyanmár ki fog emlékezni arra, h 2012 jan 2án a Feriéken meg az Attiékon kívül más is tüntetett?)
Oké, lehet erre mondani, h de sok embernek van elege a demokráciából, értük is tüntetünk. De akkor annyival tartozunk nekik, hogy nem basszuk át őket a kerítés másik oldalára, nem? Ahogy a Fidesz kétharmadát sem a lájkcunami hozta össze, hanem éppen ellenkezőleg. Szóval legyen akkor 14-ben a másik elmebajnak 2/3-a? 18ban meg megint a fehéreknek?
Mondjuk őszintén szólva nem csodálkozom ezen, mert nem nagyon találkoztam olyan politikai akármivel mostanában, amelyik bármi újat, érdekes, támogatandót tudott volna mondani azon kívül, h mi szar, mi nem kéne. Ez a nagy probléma, és nem is csodálom, h keresik egymást társaságát, ha értelme nincsen, legalább hangos legyen. De hogy az újak, a fiatalabbak miért ebben a mederben próbálkoznak, az már több mint kétségbeejtő.
Hogy tüntethet az ember az elmúlt 1,5 év miatt, miközben az egyenes és logikus következménye az elmúlt 20 évnek? Hogy lehet túllenni a morális válságon, ha a morális válság mellett kajabál az ember? Ha a magyar demokráciának vagy mi ez, az az egyik nagy baja, h “túl stabil”, vagyis hogy csak és kizárólag tömegmozgalommal, túlhatalommal lehet (lásd választási rendszer régi és új, szinte mind1) érvéneysülni, akkor télleg az a legjobb orvosság, h népfrontozunk? Itt télleg csak a Fletónak meg a Viktornak van egyénisége? (egyébként az a geci nagy baj, h igen)
(((Mondjuk ebben az egész sztoriban nekem az LMP az igazi csalódás.)))
Helikopáter doktornak van igaza sőt, egy igazi (IGAZI!) úr, szólóban is tud tüntetni, mert tudja, mit akar.
BÚjÉK!
az utolsó előtti mondat alapján azért nincs mao-n más, mint ami van, mert a többiek még annyit sem akarnak, mint azok, akik a ‘van’ kategóriában vannak. egyébként ez esélyes.
az utolsó előtti mondat alapján azért nincs mao-n más, mint ami van, mert a többiek még annyit sem akarnak, mint azok,...
a faszom, gyerekek; szóval egyrészt, bence: hogy a kurvaéletbe ne pörgött volna már le itt két napja, tényleg. másrészt,...
mondjuk én az egészben azt nem értem, h mi a pöcsért kell együtt, egy helyen tüntetni? mert a magyar ember (választó és...
+1 nálam ez az év post-ja lett politika kategóriában
radikális feminista részleg ott
a félreértések elkerülése végett: a lájk a reblogra ment. gyurcsánnyal egy dekát nem lesz jobb, aki vele tüntet, bár...
na. tényleg rosszul vagyok már attól, hogy csak politikáról posztolok itt, alig van már zene, hülyülés és faszverős...
Osztódik, bár én inkább az anarhiját javasolnám.
Még egyszer-kétszer kirakom majd,...idejében el kell kezdeni reklámozni.
hát gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy...hétfő esti program (vajon többen...